Üdvözlöm!
Kissné dr. Vozár Annamária egyéni ügyvéd vagyok, a Gyulai Ügyvédi Kamara tagja.
Pályafutásomat a rendőrségen kezdtem. A Rendőrtiszti Főiskola nappali képzésének elvégzését követően több mint húsz éven keresztül hivatásos szolgálati jogviszonyban dolgoztam, tisztként, majd főtisztként láttam el feladataimat. Munkám során szabálysértési, majd hivatali területen szereztem jelentős tapasztalatot.
Szabálysértési területen közlekedési szabálysértési ügyek elbírálásában vettem részt, különösen a közúti közlekedési szabályok megszegésével, valamint közlekedési balesetekkel összefüggő szabálysértési eljárásokban.
Hivatali szakterületen közreműködtem jogszabály-előkészítési és jogszabály-koordinációs feladatok ellátásában, valamint a nyílt és minősített iratkezelés ellenőrzését és szakirányítását végeztem, csoportvezetőként, a megye területén.
Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karán jogászdiplomát szereztem, sikeres jogi szakvizsgát tettem, majd családjogi szakjogászi képesítést is szereztem. Emellett válási mediátorként is tevékenykedem, szerepelek az Igazságügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékében.
Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként, alkalmazott ügyvédként is dolgoztam, ahol átfogó tapasztalatot szereztem az ügyvédi hivatás gyakorlása terén. Jelenleg a Gyulai Ügyvédi Kamara tagja vagyok, mint egyéni ügyvéd.
Szakterületeim közé tartozik elsősorban a családjog, a büntetőjog, a mediáció, valamint az ingatlanjog, a közlekedési ügyek (szabálysértési, büntető- és közigazgatási eljárások). Utóbbi területen a rendőrségi szolgálat során szerzett több évtizedes gyakorlati tapasztalatomra is építek, amely széles körű rálátást biztosít a jogviták hatékony kezelésére. E tapasztalatoknak köszönhetően az egyes élethelyzetek jogi megítélését nem csupán egyetlen jogág szempontjából, hanem azok polgári jogi és büntetőjogi vetületeit egyaránt figyelembe véve tudom értékelni, így komplexebb és átfogóbb módon segítem az ügyek szakszerű megoldását.
Kiemelt jelentőséget tulajdonítok a konfliktusok békés, emberközpontú rendezésének is, ezért mediációval is foglalkozom, válási mediátorként segítve az érintetteket a megegyezés kialakításában.
Kiemelten fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést annak érdekében, hogy ügyfeleimet naprakész és megalapozott jogi ismeretekkel segíthessem.
Ügyfeleim ügyeit minden esetben lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel és elhivatottan kezelem. Fontosnak tartom a bizalmon alapuló, közvetlen kapcsolatot és a folyamatos elérhetőséget, a határidők pontos betartását pedig kiemelten fontos szakmai alapelvnek tekintem.
Amennyiben a fenti jogterületeken jogi segítségre van szüksége, kérem, forduljon hozzám bizalommal.
Ne maradjon egyedül a jogi kérdéseivel!
A jogi problémák rendezése ott kezdődik, amikor valaki értő figyelemmel hallgatja meg Önt. Legyen szó akár egy fájdalmas válásról, akár egy bonyolult büntetőügyről, célom, hogy segítsek eligazodni a helyzetében, és közösen átgondoljuk a lehetséges jogi lépéseket. Egy személyes konzultáció az első lépés ahhoz, hogy tisztábban lássa jogi helyzetét.
